Az NPV és az IRR közötti különbség

Az NPV-t és az IRR-t egyaránt használják a tőkekiadások értékelési folyamatában. A nettó jelenérték (NPV) diszkontálja a javasolt projekthez kapcsolódó várható cash flow-kat a jelenlegi értékükhöz, amely pénzbeli többletet vagy veszteséget jelent a projekt számára. A belső megtérülési ráta (IRR) kiszámítja azt a százalékos megtérülési rátát, amely mellett ugyanazok a cash flow-k nulla jelenértéket eredményeznek. A két tőkeköltségvetési módszer a következő különbségekkel rendelkezik:

  • Eredmény . Az NPV módszer a projekt által termelt dollár értéket eredményezi, míg az IRR azt a százalékos megtérülést generálja, amelyet a projekt várhatóan meg fog hozni.
  • Cél . Az NPV módszer a projekt többleteire összpontosít, míg az IRR a projekt megtérülési cash flow szintjére összpontosít.
  • Döntési támogatás . Az NPV módszer olyan eredményt mutat be, amely megalapozza a befektetési döntést, mivel dollár hozamot mutat. Az IRR módszer nem segít a döntés meghozatalában, mivel százalékos hozama nem mondja meg a befektetőnek, hogy mennyi pénzt fognak keresni.
  • Újrabefektetési ráta . A köztes cash flow-k újrabefektetésének feltételezett megtérülési rátája a vállalat tőkeköltsége, amikor NPV-t alkalmaznak, míg ez az IRR-módszer szerinti belső megtérülési ráta.
  • Diszkont kamatlábak . Az NPV-módszer diszkontrátát igényel, amelyet nehéz lehet levezetni, mivel a menedzsment esetleg az észlelt kockázati szintek alapján szeretné módosítani. Az IRR módszerrel nincs ilyen nehézség, mivel a megtérülési ráta egyszerűen az alapul szolgáló cash flow-kból származik.

Általában az NPV az erősebben alkalmazott módszer. Az IRR-t általában a tőkeköltségvetési folyamat részeként kell kiszámítani, és kiegészítő információként megadni.